Posts Tagged ‘figurine’
A Sony sajtói kiadásai rendre nagyon jól sikerülnek, a ModNation Racers azonban még az eddigiektől is különlegesebb csomagolást és extrákat kapott. A játék alapötletéhez nagyon jól passzoló Creation Kit nevezetű pakk az első olyan Press Kit, amely a „csináld magad” jegyében született meg.
Az autó formájú doboz tetejét leemelve egy figurához juthatunk hozzá, amely teljesen fehér, nincs rajta még festés sem. Ez egészen addig furának tűnhet, amíg a kocsi alsó részéből elő nem halásszuk a tartozékokat: a 10 darab színes filctollat, valamint a 3 szett matricát. Ezek segítségével rakhatjuk össze a saját karakterünket, ragaszthatunk rá szemeket, szájat, valamint egyéb díszítő elemeket, tehát mindenki a saját kedve szerint alakíthatja ki a polcra felkerülő doboz és figura külsejét – jár a piros pont.
A csomag a játék egyszerű kiadását tartalmazza (nagyon szép belső borítója van), itt azonban mégis két korong bújik meg: az egyiken a ModNation Racers-t, a másikon pedig a hozzá kapcsolódó média anyagokat találjuk. A PSP-s változat letöltéséhez szükséges kódot szintén itt leljük.
Kiadó: Sony
Régió: global
Kiadás dátuma: (EU) 2010/05/21, (US) 2010/05/25
Hivatalos ár: N/A
Platform: PlayStation 3
A csomag tartalma: matricázható bábu, 10 darab színes filctoll, 3 szett matrica, egyszerű kiadású játék (amely tartalmazza a média lemezt is), ModNation Racers PSP letölthető kód.
Nézzünk meg egy újabb Street Fighter IV-et, ezúttal az európai gyűjtői kiadást. A csomagolásról annyit mindenképpen el kell mondani, hogy igazán újszerű, hiszen a doboz hátsó oldala teljesen átlátszó – egy, a játékból ismerős háttér előtt Ryu és Crimson Viper miniatűr mását láthatjuk. Apró méretük ellenére (Ryu 8 cm, C. Viper pedig 7 cm magas) kellően kidolgozottak, a polcon is nagyon jól mutatnak.
A doboz kinyitva az egyedi borítójú, egyszerű kiadású játékot találjuk, ami mellett egy 12 oldalas tippek-trükkök könyvecske (néhány darab artworkkel) és a bónusz Blu-Ray lemez bújik meg (rajta SFIV anime filmmel). A csomaghoz még jár egy kód is, melynek segítségével néhány új kosztümhöz juthatunk hozzá.
Kiadó: Capcom
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2009/02/20
Hivatalos ár: £69.99 ≈ HUF 22.000
Platform: PlayStation 3, Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, Ryu és C. Viper figura, egyszerű kiadású játék (egyedi borítóval), bónusz lemez, tippek-trükkök könyv, letölthető kosztümök.
Igaz, hogy a Splinter Cell: Conviction felbukkanásánál még egy jóval tartalmasabb LCE-ről volt szó, azonban a tegnap megjelent, végleges változat miatt sincs okunk panaszra. A pakk egy nagyon szép, matt fényezésű dobozt kapott, melynek minden egyes oldalát minőségi artworkök díszítenek. Ebben egy 17cm magas figurát és egy fémdobozt találunk.
Sok gyűjtői változathoz kaptunk már ilyen-olyan szobrot, azonban Sam Fisher kidolgozottsága magasan az eddig megszokott minőség felett áll. Mind súlyra, mind pedig tapintásra első osztályú, rendkívül odafigyeltek az apró részletekre is.
A Steelbookon fellelhető grafikák is igencsak szépek. A fémdobozban megtaláljuk a játék lemezét, a hivatalos Soundtracket, valamint a letölthető extrákat – a bónusz páncélt, a fegyvereket, az extra játékmódot és egy kódot, ami a nyár folyamán érkező Ghost Recon: Future Soldier Multiplayer Betához biztosít majd hozzáférést.
Kiadó: UbiSoft
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2010/04/16
Hivatalos ár: £69.99 ≈ HUF 21.000
Platform: PC, Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, fémdoboz, Soundtrack, letölthető tartalmak (fegyverek, páncél, Infiltration játékmód, Ghost Recon: Future Soldier Multiplayer Beta).
A bemutatott játékot támogatónktól, az ÜberKonzoltól kaptunk. Nálunk megvásárolható 15.900Ft-os áron!
Első ránézésre, pusztán a külső alapján nehéz lenne kiszúrni, hogy milyen játékról van szó, hiszen a doboz elejét csak a görög ábécé omega betűje díszíti. Akiknek ismerősen cseng a Kratos név, azok bizonyára tudják, hogy a God of War sorozat egyik epizódja bújik meg az igencsak kemény, fekete kartonban – a PSP-s Chains of Olympus sajtói kiadásáról van szó.
Kinyitva a dobozt magával a főhőssel találkozhatunk egy NECA gyártmányú, 20 cm magas figura formájában. Ez alatt valószínűleg az UMD lemez, valamint a média tartalmak korongja bújik meg – sajnos erre csak tippelni tudunk, mivel az itt bemutatott csomagból ezek hiányoztak. A doboz felső részén egy lehajtható artworköt láthatnunk, ami a Chains of Olympus amerikai dobozképére emlékeztet.
Kiadó: SONY
Régió: global
Kiadás dátuma: (EU) 2008/03/28, (US) 2008/03/04
Hivatalos ár: N/A
Platform: PlayStation Portable
A csomag tartalma: Kratos figura, UMD lemez, média lemez.
Az itt bemutatott sajtói kiadást a PlayStation.Community főszerkesztőjétől, Martintól kaptuk. Köszönjük!
Az Assassin’s Creed első részéből a csodaszép Altair figura miatt mindketten vettünk egy-egy gyűjtői kiadást, a nemrég megjelent AC2-ből viszont csak a Black verziót sikerült mindezidáig beszereznünk. Egy újabb játék, amiből két különböző CE-t adtak ki, az itt bemutatott pakk mellett még egy jóval egyszerűbb változat (White Edition) is megjelent.
A doboz külseje teljesen fekete, amit csak az Assassin’s Creed 2 logó, valamint néhány apróbb grafikai elem díszít. Érdekesség, hogy a csomagolás elülső része lehajtható, ami mögött egy artwork terül el, itt láthatjuk továbbá az Ezio figurát is. A Black kiadás szobrocskáját egy különleges ruházat díszíti, sokkal részletesebb és kidolgozottabb, mint a White Editonben helyet kapott darabé. Altair 25 cm-es méretével ellentétben Ezio csak 20 cm magas, egymás mellé téve a két figurát kissé érdekesen mutatnak a polcon.
A műbőr borítású, 64 oldalas artbook a Conspiracy Book nevet kapta, a szokásos tartalmak találhatóak meg benne: artworkök az egyes helyszínekről, karakterekről, fegyverekről és ellenfelekről. A bónusz DVD lemez (vigyázat, nem Blu-Ray!) csak egy egyszerű, vékony papírtokba lett becsúsztatva, ami háttereket, fejlesztői videókat, valamint a játékban felcsendűlő zenéket tartalmaz.
Összességében egy igencsak szép és igényes anyagokból összeválogatott gyűjtői kiadással van dolgunk, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. Persze azért annyit hozzátennénk, hogy egy fémdobozt elviseltünk volna az egyszerű kiadású játék helyett.
Kiadó: Ubisoft
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2008/11/19
Hivatalos ár: £69.99 ≈ HUF21.000
Platform: PlayStation 3 / Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, egyszerű kiadású játék, figura, artbook, bónusz küldetések, bónusz lemez.
A játékról részletes leírást a PlayStation.Community oldalán olvashatsz.
Nekünk kimaradt ez az FPS, de amikor megláttuk a Platinum Shopban a limitált kiadását, muszáj volt azonnal elhoznunk. Méretes pakk, letisztult, dombornyomott cover, a doboz hátsó oldalán pedig egy nagyon komoly kép figyel ránk. Otthon kibontva a csomagot már egyáltalán nem voltunk elragadtatva, mivel fémdoboz helyett csak a játék egyszerű verziója került bele, ami mellett egy nagyjából 15 cm magas figura, egy képregény és egy térkép lapul.
A külső doboz minősége abszolút a helyén van, tapintásra is kellemes. Egyedül talán az lehet a gond, hogy könnyedén kárt tehetünk benne, nagyon óvatosan kell vele bánni, mivel minden apró kis hiba meglátszik rajta. A képregény tulajdonképpen egy vékony füzetecske – a rajzok rendben vannak, viszont egy második világháborús játékhoz egy picivel érdekesebb extrát is el tudtunk volna képzelni. A figura képeken korrektül néz ki és kellően kidolgozott, ezzel szemben megtapogatva már nem tudunk sok szépet elmondani róla. 13 darab kiegészítő (gránátok, puska, kés, hátizsák) jár Matt Baker miniatűr mása mellé, viszont akárhogyan is variálunk, nehezen fogunk tudni egy jól kinéző szobrocskát kihozni belőle, ami a gyűjteményes polcot díszíthetné. A pakkban utolsó darabja a fent már említett térkép, ami a Market Garden hadművelethez kapcsolódik.
Kiadó: Ubisoft
Régió: NTSC | US
Kiadás dátuma: 2008/09/23
Hivatalos ár: $59.99
Platform: PS3/ X360
A csomag tartalma: egyszerű kiadású játék, Matt Baker figura (13 különböző kiegészítővel), Brothers in Arms képregény első száma, Market Garden hadművelet térképe.
A játékról részletes leírást a PlayStation.Community-n olvashatsz.
Az itt bemutatott limitált kiadást a Platinum Shop biztosította. Köszönjük!


































































































Latest Comments