Posts Tagged ‘collector’s edition’
Nehéz elhinni, hogy sok-sok év után végre megjelent a StarCraft II és itt tarthatjuk a kezünkben a minden extrával megpakolt gyűjtői változatot. Annyi biztos, hogy továbbra is a Blizzard csinálja a legkomolyabb CE kiadásokat, a Wings of Liberty Collector’s Edition esetében már a csomagolás mérete és súlya is valami igazán komolyat sejtet.
A doboz rendkívül kemény kartonpapírból készült, ami amellett, hogy tartós darab, még a külsején fellelhető részletek kidolgozása is abszolút első rangú – a csavarok is dombornyomottak! A doboz felső részét leemelve tudjuk megnézni annak tartalmát. Szinte hihetetlen, hogy mennyi mindent sikerült ide bezsúfolni – külön piros pont jár azért, hogy az összes kis apróságot lefóliázva kapunk meg.
Elsőként magát a játékot vehetjük kézbe, amely egy egyszerű DVD tokban kapott helyet: ebben az elindításhoz szükséget CE szériaszámot (ez már tartalmazza az Battle.net-es letölthető extrákat), valamint a 4 darab “Guest Pass”-t találjuk, amellyel barátainkat hívhatjuk meg játszani (kettő darab World of Warcraftos és szintén kettő darab StarCraft II-s kódról van szó). Az interjúkat, fejlesztői kommentárokat és az átvezető videókat tartalmazó DVD mellett a hivatalos Soundtrack CD-t leljük, külön tokban, rajta 14 számmal.
A csomag tartalmazza a StarCraft képregény nulladik számát, valamint az igazán minőségi Wings of Liberty artbookot is. Ez a keményfedeles művészeti album 176 oldalas, nagyon-nagyon komolyan fest, mind az lapok minősége, mind pedig a rajtuk lévő rajzok első osztályúak.
A pakk utolsó darabja egy egyedi, 2GB-os pendrive, amelyen a legendás StarCraft első része, valamint a Brood War kiegészítő foglal helyet. Természetesen nem csak egy egyszerű pendriveről van szó, hanem mind súlyra, mind kinézetre, mind pedig tapintásra egy igazán ütős darabról, mely a számítógéphez való csatlakoztatás után narancssárgán izzik.
A magas ára ellenére mi erősen ajánljuk a StarCraft II CE beszerzését, mivel már meglehetősen rég láttunk egy ennyire komoly gyűjtői kiadást (plusz mindezek mellett a játék is kiváló). Manapság ritkaságszámba megy, hogy ennyire odafigyeljenek egy csomag tartalmára, valamint annak minőségére.
Kiadó: Blizzard
Régió: global
Kiadás dátuma: 2010/07/27
Hivatalos ár: £69.99 ≈ HUF 23.500
Platform: PC/MAC
A csomag tartalma: különleges csomagolás, játéklemez, bónusz DVD, 176 oldalas artbook, Soundtrack CD, 2GB-os pendrive (rajta a StarCraft első részével, valamint annak kiegészítőjével), StarCraft képregény, World of Warcraft ingame állatka (a Thor egységről mintázva), Exkluzív Battle.net tartalmak (egyedi játékosképek, testre szabható egységek, egyedi Thor egység).
A bemutatott játékot támogatónktól, az ÜberKonzoltól kaptuk. Köszönjük!
Már rég mutattunk be kimondottan PC exkluzív játékot, éppen ezért most a Machinarium gyűjtői változatát emeltük le a polcról. Maga a CE egy fényes borítójú papírtokban érkezik, amely a játékot (Mac kompatibilis), egy könyvecskét, egy zenei CD-t, valamint egy posztert tartalmaz.
Bár ez a Collector’s Edition az egyszerűbb kiadások köze tartozik, az igencsak jól kinéző poszter (egyik felén egy artworköt, a másikon pedig concept rajzokat láthatunk) és a jegyzetfüzetnek tűnő jópofa könyv miatt megéri a 20 fontos árát.
Kiadó: Amanita Design
Régió: global
Kiadás dátuma: 2009/10/16
Hivatalos ár: £19.99 ≈ HUF 6.500
Platform: PC
Újabb nyereményjátékot hirdetünk, ahol a bemutatott Machinarium gyűjtői kiadását nyerheted meg! Partnerünk ezúttal a PC Guru, további információkat a magazin hivatalos Facebook oldalán olvashatsz!
Nézzünk meg egy újabb Street Fighter IV-et, ezúttal az európai gyűjtői kiadást. A csomagolásról annyit mindenképpen el kell mondani, hogy igazán újszerű, hiszen a doboz hátsó oldala teljesen átlátszó – egy, a játékból ismerős háttér előtt Ryu és Crimson Viper miniatűr mását láthatjuk. Apró méretük ellenére (Ryu 8 cm, C. Viper pedig 7 cm magas) kellően kidolgozottak, a polcon is nagyon jól mutatnak.
A doboz kinyitva az egyedi borítójú, egyszerű kiadású játékot találjuk, ami mellett egy 12 oldalas tippek-trükkök könyvecske (néhány darab artworkkel) és a bónusz Blu-Ray lemez bújik meg (rajta SFIV anime filmmel). A csomaghoz még jár egy kód is, melynek segítségével néhány új kosztümhöz juthatunk hozzá.
Kiadó: Capcom
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2009/02/20
Hivatalos ár: £69.99 ≈ HUF 22.000
Platform: PlayStation 3, Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, Ryu és C. Viper figura, egyszerű kiadású játék (egyedi borítóval), bónusz lemez, tippek-trükkök könyv, letölthető kosztümök.
Az egyik kedvenc fémdobozos kiadásunk az itt látható Stranglehold. A csomagot a kezünkbe véve rögtön feltűnik, hogy a Steelbook nem abból a legegyszerűbb fajtából való, hiszen a fényes borító elejét dombornyomott felirat díszíti, a kellő minőségérzet a súlyának köszönhetően abszolút megvan. A dobozt kinyitva a kézikönyvet, a játék korongját és a bónusz lemezt találjuk, amelyek alatt a belső borító figyel. A Limited Edition Bonus Disc tartalmát bármelyik DVD lejátszóban megnézhetjük – a szokásos fejlesztői interjúkat, művészeti galériát, valamint a játékból kimaradt jeleneteket tartalmazza.
Megjegyzés: A Stranglehold Collector’s Edition Amerikában PlayStation 3-ra is megjelent, azonban a fémdoboz helyett csak egy sima kiadású (bár egyedi borítójú) játék járt a csomaghoz. A Blu-Ray nagy tárolókapacitásának köszönhetően a 360-as változat bónusz lemezén megtalálható videói mellé John Woo „Hard Boiled” c. filme is felkerült a korongra.
Kiadó: Midway
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2007/09/14
Hivatalos ár: £44.03 ≈ HUF 13.000
Platform: Xbox 360
A csomag tartalma: fémdoboz, játéklemez, bónusz lemez.
Igaz, hogy nevében Collector’s Edition, az FFXII gyűjtői kiadása mégis csak egy Steelbookot takar. Szerencsére ez az igényesebb fajtából való, aminek elejét dombornyomott logó díszíti, matt fényezés jellemzi a fémdoboz minden egyes részét.
Kinyitva megtalálhatjuk a két korongot: az egyik a játék lemeze, a másik pedig a bónusz DVD, amin előzeteseket, fejlesztői interjúkat, valamint a művészeti galériát nézhetjük meg. A CE nevű füzet csupán egy egyszerű kézikönyv, az ez alatt megbújó, igencsak szép belső borító viszont kárpótol a hiányosságokért.
Kiadó: Square Enix
Régió: NTSC | US
Kiadás dátuma: 2006/10/31
Hivatalos ár: N/A
Platform: PlayStation 2
A csomag tartalma: fémdoboz, játéklemez, bónusz lemez.
Európában HMV exkluzívként jelent meg a Ninja Gaiden Sigma 2 különleges kiadása. Az eredetileg Xbox 360-as NGII nagy kedvencünk volt, ezért a PlayStation 3-as, erősen felturbózott változatból kötelezőnek éreztük az extrákkal megpakolt Collector’s Edition beszerzését.
A külső doboz egy fényes, fekete színű, a végletekig leegyszerűsített darab, melynek elejét csak a game logója és a CE felirat díszíti. Tapintása kellemes, igazán minőségi hatást kelt, ám meg kell említenünk azt is, hogy puha papírból készült, ezért meglehetősen sérülékeny. Ebben bújik meg a 80 oldalas könyv, a Soundtrack CD, valamint az egyszerű kiadású játék.
A Collector’s Edition Bookban sok-sok érdekességet találhatunk: az első néhány oldalon a The Vampire War nevezetű képregényt olvashatjuk el, ezt követi az igencsak hasznos Mini-Strategy Guide, amely az egyes trükköket mutatja be részletesen, a könyv végén pedig a karektereket ábrázoló Art Gallery részt láthatjuk. A csomag második darabja a különleges, papírdobozos zenei CD (rajta 31 zeneszámmal), az exkluzív kosztüm letöltéséhez szükséges kódot szintén itt leljük. A sima kiadású játék egy jól kinéző belső borítót kapott, ami mellé egy igényes kézikönyv is jár.
Tekintve, hogy az egyszerű változat árán érhető el a Ninja Gaiden Sigma 2 Collector’s Edition, minden hack ‘n slash rajongó számára erősen ajánlott a beszerzése.
Kiadó: Tecmo Koei
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2009/10/02
Hivatalos ár: £39.99 ≈ HUF 12.000
Platform: PlayStation 3
A csomag tartalma: egyszerű kiadású játék, exkluzív in-game kosztüm, 80 oldalas Collector’s Edition könyv (képregény, artbook, mini-guide), papírdobozos Soundtrack CD.
A játékról részletes leírást a PlayStation.Community oldalán olvashatsz.
A Forza 3-mat mindketten nagyon kedveljük, ezért a gyűjtői változatból is kötelezően beszereztünk egy darabot. A limitált kiadás a papírdobozos csomagoláson felül néhány apróbb extrát tartalmaz. A külső, igencsak vékony papírtokból (ahol az FM3 logó dombornyomott) tudjuk kicsúsztatni az elsőre atombiztosnak tűnő tárolót. Ebből a rendkívül elegáns és kemény kartondobozból széthajtva csalhatjuk elő az érdekességeket: bal oldalon egy 2GB-os, SanDisk márkájú, Forza 3 logóval ellátott pendrive-ot találunk, középen a DVD tok, míg jobb oldalon a szintén FM3 feliratú kulcstartó van. A két lemezen elterülő játék egy letisztult, a sima kiadástól eltérő borítót kapott.
Mivel az itt bemutatott Forza 3 a közép-európai kiadás, ezért a csomagból kimaradtak az Xbox Live-ról letölthető tartalmak. Az Angilában kapható változathoz járt még egy exkluzív téma, néhány autót és egy pályát tartalmazó DLC, valamint VIP hozzáférés a játékon belüli aukciósházhoz, illetve a Forza 3 közösségi weboldalhoz.
Kiadó: Microsoft
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2009/10/23
Hivatalos ár: £54.99 ≈ HUF 17.000
Platform: Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, 2GB-os pendrive, kulcstartó.
Korábban arra számítottunk, hogy a Mass Effect 2 gyűjtői kiadása is olyan lesz, mint az első részé volt, de tévedtünk. Igaz, hogy tartalomban ugyanazt nyújtja (sőt, kicsivel többet is), viszont a nagy fémdoboz helyett egy vékonyabb Steelbookot kapunk, az egyszerű artbook helyett pedig egy keményfedelű könyvecskével leszünk gazdagabbak.
A ME2 CE külső tokja kemény kartonpapírból készült, szerencsére nem csuklik, nem hajlik, a sérülékenység sem lesz ezúttal probléma. Ebben bújnak meg extrák, ami mellé egy Steelbook is elfért. A fémdoboz hozza a szokásos minőséget, az elején és a hátulján a játékból ismerős karaktereket láthatjuk. Érdekesség, hogy míg a doboz festése matt fekete, addig a két szereplő ábrája fényes felületű. A játék két korongon terül el, ami mellett a fejlesztői videókkal gazdagon megszórt bónusz lemezt, valamint az ingame fegyver és páncélzat eléréséhez szükséges kódot leljük.
A csomag másik része a Steelbook nagyságú, papírból készült tároló. Tapintásra kellemes, kemény karton, viszont a doboz éleinek eldolgozása kissé fapados hatást kelt. Az első dolog, ami a kezünk ügyébe akad a kinyitás után, az a Cerberus Network kártya, amellyel további bónusz tartalmakhoz (DLC) tudunk hozzáférni. Ez alatt a fényes papírra nyomtatott képregényt és a keményfedelű, 48 oldalas artbookot találjuk – mindkettő minősége kifogástalan. Akárcsak a Mass Effect első részének gyűjtői kiadásától, ettől is el voltunk ragadtatva. Erősen ajánljuk a beszerzését, mivel mind tartalomban, mind pedig minőségben az átlag felett áll.
Kiadó: Electronic Arts
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2010/01/29
Hivatalos ár: £59.99 ≈ HUF 18.500
Platform: Xbox 360, PC
A csomag tartalma: Steelbook, artbook, Dark House Comics képregény, in-game tartalmak, bónusz DVD, Cerberus Network kártya (letölthető tartalmakhoz).
Az itt bemutatott Mass Effect 2 Collector’s Editiont támogatónktól, a Platinum Shop-tól kaptuk.
Egy komolyabb limitált kiadást is megérdemelt volna a Devil May Cry 4, viszont a megjelenésnél muszáj volt egy egyszerű Steelbookkal beérnünk (bár igaz, hogy Európában és Amerikában különböző változatokat adtak ki). A Collector’s Edition név ezúttal csak egy fémdobozt és egy artbookot jelent. A Steelbook a szokásos minőségű, könnyen karcolódik és bizony a festés is könnyedén lekopik róla – még szerencse, hogy egy műanyag védőtok jár a csomaghoz. Kinyitva a dobozt találjuk a 28 oldalas artbookot, az elején egy “Art of the devil” felirattal, amiben az egyes karakterről, helyszínekről és ellenfelekről láthatunk néhány concept rajzot.
Kiadó: Capcom
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2008/02/08
Hivatalos ár: £48.93 ≈ HUF 15.000
Platform: PlayStation 3, Xbox 360
A csomag tartalma: artbook.






























































































































































Latest Comments