Archive for április, 2010
Addig, amíg megérkezik a HMV-ből rendelt Super Street Fighter IV-ünk, nézzük meg, hogy a tavaly megjelent játékból a Collector’s Edition mellett milyen különleges kiadáshoz juthattunk hozzá. Az egyszerű változat áráért magkaptuk magát az SFIV-et, valamint egy igazán komoly papírtokot, amely kellően vastag kartonból készült és tapintása is rendkívül kellemes. Az egyedi borítót dombornyomott felirat díszíti, tehát az összhatással abszolút elégedettek lehetünk.
Kiadó: Capcom
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2009/02/20
Hivatalos ár: £39.99 ≈ HUF 12.000
Platform: PlayStation 3, Xbox 360
A csomag tartalma: papírtok, egyszerű kiadású játék.
A God of War III sajtói kiadásából csak a szerencsés kiválasztottak kaphattak, azonban ez mellett volt még egy különleges pakk, a limitált példányszámban elérhető Ultimate Edition. Ami azt illeti, egy meglehetősen ritka gyűjtői játékkal van dolgunk, hiszen a nagy része előrendelésben elkelt, mi is csak az ÜberKonzolnak köszönhetjük, hogy rendelkelkezésünkre bocsátotta ezt a különlegességet.
Az Ultimate Edition egy méretes, kemény kartondobozban érkezik, amelynek külsején néhány igencsak szép, Kratost ábrázoló artworköt találunk. A csomagot kibontva előbújik a kiadás igazi nagy dobása, a játékban is feltűnő Pandora’s Box kicsinyített mása. Az előzetes képek alapján féltünk tőle, hogy ez csak egy újabb műanyag vacak lesz, azonban kézbevéve teljesen elégedettek voltunk a minőségével. Rendkívül részletesen kidolgozott minden egyes szeglete, tapintásra is érezni, hogy ez egy nem mindennapi gyűjtői extra.
A doboz tetejét lecsúsztatva már nem ennyire biztató a helyzet, hiszen itt csak a játék egyszerű kiadását, valamint egy művészeti albumot találunk. A keményfedeles artbook úgyszintén egy komoly kiadvány, a helyszínekről és karakterekről is láthatunk benne concept rajzokat, a papír és a képek minősége is hibátlan. A DLC-k eléréséhez szükséges kódokat a játék dobozában leljük – arénákhoz, kosztümökhöz, fejlesztői interjúkhoz, valamint a trilógia teljes Soundtrackjéhez férhetünk hozzá.
Ha már egy Steelbookot nem tudtak mellékelni a száz dolláros kiadáshoz, akkor legalább a videók Blu-Ray lemezét, valamint a hivatalos Soundtrackek papírtokos változatát belepréselhették volna a pakkba, mivel hely az bizony bőven lett volna rá.
Kiadó: SONY
Régió: US
Kiadás dátuma: 2010/03/16
Hivatalos ár: $99.99 ≈ HUF 20.000
Platform: PlayStation 3
A csomag tartalma: egyszerű kiadású játék, artbook, Pandora’s Box replika, letölthető tartalmak (arénák, kosztümök, fejlesztői interjúk, God of War Trilogy Soundtrack, God of War: Blood and Metal EP)
A bemutatott God of War III Ultimate Editiont támogatónktól, az ÜberKonzoltól kaptunk. Köszönjük!
Igaz, hogy a Splinter Cell: Conviction felbukkanásánál még egy jóval tartalmasabb LCE-ről volt szó, azonban a tegnap megjelent, végleges változat miatt sincs okunk panaszra. A pakk egy nagyon szép, matt fényezésű dobozt kapott, melynek minden egyes oldalát minőségi artworkök díszítenek. Ebben egy 17cm magas figurát és egy fémdobozt találunk.
Sok gyűjtői változathoz kaptunk már ilyen-olyan szobrot, azonban Sam Fisher kidolgozottsága magasan az eddig megszokott minőség felett áll. Mind súlyra, mind pedig tapintásra első osztályú, rendkívül odafigyeltek az apró részletekre is.
A Steelbookon fellelhető grafikák is igencsak szépek. A fémdobozban megtaláljuk a játék lemezét, a hivatalos Soundtracket, valamint a letölthető extrákat – a bónusz páncélt, a fegyvereket, az extra játékmódot és egy kódot, ami a nyár folyamán érkező Ghost Recon: Future Soldier Multiplayer Betához biztosít majd hozzáférést.
Kiadó: UbiSoft
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2010/04/16
Hivatalos ár: £69.99 ≈ HUF 21.000
Platform: PC, Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, fémdoboz, Soundtrack, letölthető tartalmak (fegyverek, páncél, Infiltration játékmód, Ghost Recon: Future Soldier Multiplayer Beta).
A bemutatott játékot támogatónktól, az ÜberKonzoltól kaptunk. Nálunk megvásárolható 15.900Ft-os áron!
Már vártuk, hogy Európába is eljusson a tengerentúlon tavaly megjelent BlazBlue, most végre a kezünkben tarthatjuk a játék gyűjtői változatát. A pakk a mostanában menő papírdobozos csomagolást kapta, az egész leginkább a Final Fantasy XIII LCE-re hasonlít.
Kinyitva a dobozt egy egyszerű kiadású játékot, egy művészeti albumot, valamint egy DVD-t találunk. Az artbookon meglehetősen sokat dobott volna, ha keményfedelesre csinálják meg, szerencsére a tartalma kárpótol ezért az apróságért, mivel rendkívül komoly artworkök terülnek el a 92 oldalon. A bónusz lemezt meglepő módon egy DVD tokban kapjuk, amelyen néhány tanító videót nézhetünk meg.
Tekintve, hogy a legtöbb helyen a sima kiadás áráért lehet hozzájutni a Limited Editionhöz, abszolút elégedettek vagyunk a BlazBlue gyűjtői változatával.
Kiadó: pQube & Zen United
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2010/04/02
Hivatalos ár: £49.99 ≈ HUF 15.000
Platform: PlayStation 3, Xbox 360
A csomag tartalma: különleges csomagolás, egyszerű kiadású játék, artbook, bónusz DVD.
Korábban már megírtuk, hogy a PS2-es korszak egyik legjobb játéka szerintünk az ICO volt; akkor bemutattuk a papírdobozos, első kiadást, most azonban következzen a Press Kit.
A külső doboz egésze téglafal mintázatú, melynek bizonyos részein a játékból származó képeket figyelhetünk meg. A pakk minőségét tekintve elégedettek lehetünk, hiszen a felhasznált kartonpapír tapintása és tartóssága is abszolút a helyén van. A csomag tetején egy ICO feliratot láthatunk, a felső részt leemelve nézhetjük meg az egyes extrákat. A doboz belső része is rendkívül érdekes mintázatot kapott, ebben a két korongot tartó papírtokot, valamint az igencsak szép, ICO feliratú gyertyát találjuk.
Fontos megjegyezni, hogy ezt a Press Kitet sem a tartalma miatt szeretjük, sokkal inkább a pakk különleges „hangulata” volt számunkra megkapó.
Kiadó: Sony
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2002/03/22
Hivatalos ár: N/A
Platform: PlayStation 2
A csomag tartalma: gyertya, játéklemez, média lemez.
A Far Cry 2 gyűjtői kiadására bátran mondhatjuk, hogy ez tényleg egy különleges darab – mind a minőségét, mint pedig a tartalmát tekintve. Az egyes extrák egy meglehetősen nagy fadobozban kaptak helyet, matt felületét nem csúfítja el egyetlen felirat sem, csak a játék (és a kiadó) logója látható az elején. A borító bal felső részén (plusz a tetején) egy vérfoltot figyelhetünk meg, amely fényes felületű, meglehetősen sokat dob az összképen ez az apróság.
A dobozt kinyitva megtalálhatjuk a papírtokba csúsztatott bónusz DVD-t, az egyszerű kiadású játékot, a térképet, a művészeti albumot, valamint a pólót. A térképet igencsak durva tapintású papírra nyomtatták, amelynek hátoldalán egy minőségi artworköt találunk, tehát poszterként is használható. A fekete színű póló egy FC2 felirat díszeleg, amely egy limitált kiadáshoz képest teljesen korrekt minőségű (a mi csomagunkban L-es méretű volt). A keményfedeles artbook újfent egy komoly darab, mely rendkívül szép concept artokat tartalmaz, a könyv egyes oldalai fényesek, a lapok minősége is abszolút rendben van.
Kiadó: Ubisoft
Régió: PAL
Kiadás dátuma: 2008/10/24
Hivatalos ár: £49.99 ≈ HUF 15.000
Platform: PC, PlayStation 3, Xbox 360
A csomag tartalma: fadoboz, póló, bónusz DVD, poszter/térkép, artbook, egyszerű kiadású játék.
2001 meghatározó év volt a videojáték- és a zeneiparban egyaránt. Játék fronton olyan csodák jutottak el hozzánk, mint a Devil May Cry, az ICO és a Final Fantasy X, zenei téren pedig a Discovery című album volt ránk a legnagyobb hatással.
Évekbe tellett mire a lent látható kollekció egyes darabjait össze tudtuk szedni. Több száz bolt kínálatát és eBay-es árverések tucatjait kellett végigböngészi ahhoz, hogy a megfelelő állapotban lévő lemezeket elérhető áron szerezzük be. Mára csupán néhány dolog hiányzik a gyűjteményből, ilyen a Medicomos Be@rbrick figurákat is tartalmazó limitált Interstella 5555 DVD, a gyönyürű szép, japán kiadású Discovery album, valamint a Face to Face című szám maxi lemeze és promóciós kiadása. Természetesen nem adjuk fel és addig fogjuk kutatni a hiányzó példányokat, amíg teljes nem lesz a Daft Punk Discovery Collection!
A gyűjtemény darabjai:
One More Time (maxi és promó lemez)
Aerodynamic (maxi normál- és papír tokban)
Digital Love (maxi és promó lemez)
Harder Better Faster Stronger (maxi és promó lemez)
Something About Us (maxi és promó lemez)
Daft Punk: Discovery Album (Dupla Vinyl and zenei CD)
Daft Punk & Leiji Matsumoto’s Interstella 5555: The 5tory of the 5ecret 5tar 5ystem (DVD)
Daft Punk: Discovery (Studio Album)
Kiadó: Virgin
Kiadás dátuma : 13-MAR-2001
Összidõ: 61:00
Felvéve: 1998–2000, Daft House (Paris, France)
Stílus: House
Producer: Daft Punk









































































































































Latest Comments